Gondolhatunk-e Magyarországra „víznagyhatalomként”, és ha igen, milyen, akár innovatív megoldásokkal őrizhetjük meg ezt a pozíciónkat? Ezzel a kérdésfelvetéssel indult a 2024-es Infotér Konferencia vízgazdálkodásról szóló panelbeszélgetése, melynek résztvevői mind egyetértettek abban, hogy az elkövetkező évek klímatendenciáit figyelembe véve mindenképpen foglalkozni kell a vízzel. Mivel azonban mindannyian különböző területekről érkeztek, igen különböző megvilágításból tudtak rámutatni a téma fontosságára.
A beszélgetést Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója moderálta, aki nyitó előadásában elmondta: nemrég egy autóipari konferencián tartott előadást természetvédelemről, vagyis bármennyire a technológia térnyerése felől közelítünk a jövőhöz, a környezeti oldal jelentősége ma már minden szektorban megkerülhetetlen. „A természeti katasztrófák, a környezeti instabilitás belépett az életünkbe, és már nem lehet figyelmen kívül hagyni, hiszen egyre kevésbé megjósolható időjárás vár ránk – adta meg a felütést a diskurzushoz, majd hozzátette: – Az igazán pesszimista modellek szerint valójában egyik krízisből a másikba esünk, és a folyamatos kríziskezelés szétfeszíti a rendszereinket.”
A panelbeszélgetés meghívott vendégei dr. Juhász Anikó, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára, dr. Vaszócsik Vilja zöldinfrastruktúra szakértő (ITI Magyarország Kft.), Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese, és Dr. Sitányi László, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány szakmai igazgatója voltak. A helyettes államtitkártól megtudtuk: ötmillió hektár, vagyis az ország területének nagyjából fele mezőgazdasági terület, a termelők közössége több százezer fős, az ágazatban pedig rengeteg a pénz, a terület- és állatalapú támogatások évente 500-700 milliárd forintra rúgnak. „Az agrárium szabályozása éppen ezért olyan, mint egy óriási, állandóan mozgásban lévő, százéves és mai technológiával egyaránt felszerelt tankhajó, amit ráadásul működés közben kell szerelni. Ha azonban van egy cél, mint például a vízmegtartás, akkor a megfelelő eszközökkel lehetséges a javítás.” Az uniós szabályoknak való, masszívan informatika és távérzékelés alapú megfelelés, a generációváltás nélkül megvalósuló technológiai váltás és az iszonyú nehéz döntéshozatali mechanizmus, melyben bármikor szembesülhetnek a gazdák akár milliós összegű károkkal, mind kiszolgáltatottá teszik a szektor működését. Juhász Anikó felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy itt lép be a képbe a technológia és a digitális fejlődés, amely – a kormányzat agrártámogatási politikája mellett – nagyban segítheti a fentieket.
Ahogyan a vízháztartási rendszerünk jelenleg működik, az hosszú távon nem fenntartható – tudtuk meg Gacsályi Józseftől. „Azon szocializálódtunk, hogy el kell vezetni a víztömegeket, de a folyószabályozás mellett ma már a szabályozatlanságnak is fontos szerepe van. A felszín alatti vízkészleteink állapota pedig egyenesen aggasztó” – vetítette előre. Elmondta: korábban a téli félév a feltöltődés időszaka volt, a nyári pedig az elvonásé. Most nincs feltöltődési időszakunk, mert az átlaghőmérséklet emelkedése miatt megnőtt a párolgás. Az egyik megoldás, hogy árhullámból vezetnek ki vizet, azonban ennek is van egy felső korlátja, hiszen meg kell találni a víz helyét. Ezen egyébként a minisztériummal közösen dolgoznak. „Szemléltetésképpen: a februári beregi árhullám során bár műszakilag több millió kivezetésére lett volna lehetőség, 600 ezer köbméter vizet tudtunk csak kiengedni, mert nem volt meg, hogy hova vezessük.” A technológia szerepét a műszaki főigazgató-helyettes egyrészt a dinamikus vízkészlet modellezésben látja, amellyel már most tudnak a jövőre nézve is becslést adni, de hozzátette, az üzemirányításban is lenne helye a technológiai fejlődésnek, az esetlegesen emberi beavatkozást nem igénylő, mégis átláthatóan üzemeltethető rendszereknek.
A településrendezés témakörével kapcsolódott be a beszélgetésbe Vaszócsik Vilja, aki elmondta, itt még nagyobb a gond. Az utakat, utcákat, tereket betonnal borítottuk be, így ezeken a területeken még kevesebb víz tud beszivárogni, aminek köszönhetően többek között a városok mikroklímája is sérül. Vagyis a rossz városi vízgazdálkodás az életminőségünket is rontja ebben a kiszolgáltatott, globális felmelegedéssel sújtott helyzetben. „A megoldás az lenne – hangsúlyozta a szakértő –, ha a talajban tartanánk vissza a vizet, amit a növényzet kipárologtathatna. Ha ez nem megoldott – márpedig a legtöbb helyen nem az –, és nem tudjuk beengedni a vizet a föld alá, akkor a meglévő zöldfelületeink se fognak életben maradni.” A legnagyobb probléma elmondása szerint, hogy a városokban nincs erre hely. Kézenfekvő lenne átgondolni a teljes közlekedési rendszerünket, amire már nagyon jó példák vannak Nyugat-Európában, ahol elkezdték a közlekedési sávokat szűkíteni, racionalizálni.
Sitányi László szerint az agrárium vagy éppen a textilipar mellett az informatikát sem lehet megkerülni a vízgazdálkodás kérdésében. Több ezer liter víz kell ahhoz, hogy összetegyenek egy mobiltelefont, a családi fotóink és TikTok-videóink tárolására használt szerverfarmok pedig irdatlan mennyiségű szén-dioxidot bocsátanak ki. Azt persze ő is elismerte, hogy ezeket a folyamatokat, a technológiai fejlődést nem lehet leállítani. Éppen ezért kell – amennyire csak lehet – a közös cél szolgálatába állítani azt. „Kiváló víztisztító eljárások vannak ma már, tulajdonképpen majdnem teljesen körkörösen lehet gyártani, majd vizet megtisztítani, és újra visszavezetni a gyártásba. Jó hír egyébként, hogy a megújuló vízkészletet tekintve Európa középmezőnyében vagyunk. Az első helyet Horvátország birtokolja, mert az egy főre jutó megújuló vízkészlet ott húszezer köbméter felett van évente. Az uniós szabályozás az 1700 köbméter/fő/év értéket tartja már veszélyesnek. A magyar érték 11 ezer körül van.”
A beszélgetés fő tanulsága, hogy a technológia a döntéshozatalban, a monitoringban és az adatelemzésben is tud segíteni a hazai vízkészletek megóvása érdekében. Közös jövőnkért az infokommunikációs szektor szereplőinek is meg kell találniuk a kihívást abban, hogyan tehetik hatékonyabbá a vízfelhasználási rendszereket vagy éppen az ezekkel kapcsolatos szakpolitikai döntések előkészítését.