Hároméves csúcsot ért el a hazai, kétmilliárd forint feletti éves árbevételű nem állami nagyvállalatok egy évre előretekintő várakozásait mutató K&H nagyvállalati növekedési index.
„A mutató 2017 negyedik negyedéves eredménye 12 ponton áll, ami 4 pontos növekedés az előző negyedévhez képest. A kedvező tendencia leginkább annak tudható be, hogy saját cégük tervezett idei aktivitását nagyon kedvezően ítélik meg a vállalati döntéshozók. Számszerűsítve ez azt jelenti, hogy a vállalati részindex 5 pontos növekedésnek köszönhetően 16 ponton áll, miközben a makrogazdasági környezet változását mutató makro részindex gyakorlatilag stagnált, jelenleg egy ponton áll” – mondta Patrick Van Overloop, a K&H üzleti ügyfelek divízió vezetője.
Közölte, a vállalati döntéshozók javuló várakozásai három területen érhetők leginkább tetten. Egyrészt az előttünk álló egy évre növekvő pénzügyi várakozásokkal számolnak: az előző negyedévhez képest az árbevétel várt növekedése 2,5-ről 3,2 százalékra, míg a várt profitnövekedés 1,5-ről 2,2 százalékra ugrott. Emellett növekvő beruházási szándék is látható: jelenleg a hazai nagyvállalatok 42 százaléka gondolkodik fejlesztésben, ezen belül főként technológiai fejlesztésben (24 százalék) és kapacitásbővítésben (13 százalék). Mindezekkel összefüggésben pedig jelentősen megugrott a munkaerő-felvételben gondolkodó cégek aránya, hiszen minden ötödik nagyvállalat tervez idén ilyen lépést.
A szektorokat tekintve főként az ipari (13) és a kereskedelmi (12) cégek várakozásai javultak leginkább, ami mögött a fokozatosan növekvő lakossági fogyasztás húzódhat meg. Az előretekintő várakozások a cégmérettel egyenes arányban növekednek, minél nagyobb éves árbevétellel rendelkezik a cég, annál kedvezőbb képet festenek a vállalat várható idei eredményeiről: a 2-4 milliárd forint éves árbevétellel rendelkező cégek várakozásai 14 ponton, a 4-10 milliárd forint árbevétel közötti cégeké 17 ponton, a tízmilliárd éves árbevételt meghaladó cégeké pedig 19 ponton áll.
A makrogazdaságot tekintve meglehetősen stagnáló állásponton vannak a nagyvállalatok: egyéves időtávon a cégek 68 százaléka a jelenlegi gazdasági környezet folytatódásával tervez, köszönhetően annak, hogy a kormányzati gazdaságpolitikát és a közterhek várt alakulását tekintve sem várnak jelentős változást a cégek.