Neelie Kroes, az Európai Bizottság digitális menetrendért felelős biztosa így nyilatkozott: „A gyermekek egyre korábban kezdik használni a világhálót. Gondoskodnunk kell róla, hogy magabiztosan kezeljék az internetet, és böngészés közben izgalmas, biztonságos, tanulságos és életkoruknak megfelelő tartalmakat találjanak. Más szóval, támogatnunk kell a legjobb tartalmat, amit az internet kínál a "digitális bennszülöttek" generációjának. Ezt szem előtt tartva, örülök, hogy a Magyar Tartalomipari Szövetséget kérték fel a magyarországi verseny megszervezésére az Európai Kiváló Online Gyermektartalom Díj közreműködőjeként. Biztos vagyok benne, hogy ez a verseny ösztönözni fogja a minőségi online tartalmak előállítását és egy sokkal vonzóbb hellyé varázsolja a cyber-világot a gyermekek és szüleik számára.”
A hazai előválogatót a Biztonságosabb Internet Program hazai megvalósulásáért felelős konzorcium megbízásából az eFestival és eFestival Junior versenyek szervezése révén, e téren évtizedes tapasztalattal rendelkező Magyar Tartalomipari Szövetség (MATISZ) koordinálta.
A 2010-ben első alkalommal meghirdetett verseny célkitűzése a 6-12 év közötti korosztályt megcélzó minőségi online tartalmak bemutatása és értékelése volt, valamint olyan minőségi online tartalmak előállításának ösztönözése, amelyek a gyermekek javát szolgálják (oktatja őket, tájékoztatást nyújt számukra, fejleszti képzelőerejüket stb.).
Valamennyi résztvevő országban a versenyre két kategóriában – "Felnőtt" (ide értve a kereskedelmi-, állami- és civil szervezeteket, valamint a 18 év feletti felnőtt magánszemélyeket egyénileg vagy csoportosan), illetve "Ifjúsági" (12-17 év közötti fiatalok egyénileg vagy iskolai osztályokként / csoportokként) - lehetett nevezni.
A zsűri döntése alapján a Magyar Kiváló Online Gyermektartalom 2011 Díjban, az alábbi honlapok részesültek:
"Felnőtt" kategória
egyszervolt.hu - a teljes körű gyermekbarát tartalmak megjelenítéséért a zsűri az Európai Kiváló Online Gyermektartalom Díj 2011 versenyen való részvételre javasolta (tárgyjutalma: Wacom Intuos4 Medium professzionális digitalizáló tábla) - pályázó: 4Kids Meseportál Kft.
www.energiasuli.hu - a tudatos fogyasztói magatartásra való nevelésért kapott díjat - pályázó: ELMÜ Nyrt., Carbon Group Communication Kft.
erdojarojatek.cvn.hu - a környezettudatos magatartásra való nevelésért kapott díjat - pályázó: Pilisi Parkerdő Zrt., kriXkraX Produkciós Iroda, JACSOMEDIA
Az alábbi honlapokat a zsűri különdíjban részesítette:
www.minimax.hu – a minőségi gyermek animációs tartalom különdíjat kapta - pályázó: Chello Central Europe Zrt.
www.okosito.hu – a nyelvi kultúra fejlesztéséért kapott különdíjat - pályázó: Okosító Alapítvány
"Ifjúsági" kategória
Ebben a kategóriában egyetlen nevezés érkezett, így a zsűri nem osztott ki díjat. A Hermann Ottó Általános Iskola Multimédiás Szakkör honlapjának, a multiszakkor.5mp.eu -nak készítőit, mint a kategória képviselőjét, oklevélben részesítette és tárgyjutalmat adott át részükre, mely egy Xbox 360 4GB Kinect csomag volt (tartalma: Xbox 360 Slim 4GB alapgép, vezeték nélküli Xbox 360 irányító, Kinect mozgásérzékelős irányító, Kinect Adventures játék).
"Gyermekbarát Média 2011" különdíj
A magyar versenyt média-megjelenéssel támogató szervezetek, valamint a gyermekek biztonságos internethasználatát elősegítő szakmai cikkeket, riportokat készítők között a szervezők különdíjat is kiosztottak "Gyermekbarát Média 2011" címmel, melyet a zsűri döntése alapján Polgár Géza, az RTL Klub Fókusz c. műsorának riportere kapta (tárgyjutalma: gravírozott aranyozott ezüst toll). A nyertes pályamű: www.rtlklub.hu/hirek/fokusz/video/47052
Közönségdíj
Ezen a napon került kiosztásra a „Magyar Kiváló Online Gyermektartalom 2011 Közönségdíj” is, melyre a Facebook-on lehetett szavazni 2011. február 7-ig. A beérkezett szavazatok alapján a „Magyar Kiváló Online Gyermektartalom 2011 Közönségdíj"-at az egyszervolt.hu weboldal nyerte 206 szavazattal.
Akik a megmérettetés szakmai hitelét biztosították, azaz a zsűri tagjai:
Prof. dr. Szabó Máté zsűri elnök, állampolgári jogok országgyűlési biztosa, Országgyűlési Biztosok Hivatala
dr. Kósa Éva pszichológus, Pázmány Péter Katolikus Egyetem
dr. Mlinarics József ügyvezető elnök, Magyar Tartalomipari Szövetség
dr. Pócsik Ilona elnök, MediaSmart Hungary
G. Németh György kommunikációs szakértő, napidoktor.hu
Székely Hajnalka elnök, Nagycsaládosok Országos Egyesülete
Szűcs László sajtókapcsolati igazgató, UPC Magyarország
Temple Réka producer, Cinemon Entertainment
Tóth Krisztián vezérigazgató/kreatív igazgató, Carnation Zrt.
Winkler Nóra műsorvezető, MTV
A Magyar Kiváló Online Gyermektartalom Díj versenyt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Microsoft Magyarország támogatta.
A versenyműveket a zsűri az alábbi szempontok alapján értékelte:
- a célközönség, vagyis a 6-12 éves korosztályú gyermekek számára nyújtott előnyök
- vonzó, megnyerő legyen a tartalom a célközönség számára
- felhasználó-barátság: a tartalom legyen gyermekekre igazított és könnyen kezelhető, használható
- megbízhatóság: a tartalom biztonságosan legyen használható a 6-12 éves korosztály számára, valamint megbízható és következetes formában jelenjen meg
- kereskedelmi szempontok: a tartalom feleljen meg a kereskedelmi szempontokkal kapcsolatos, érvényben lévő szabályozásoknak
A nemzetközi versenyt a következő 14 országban bonyolítják le:
Belgium, Cseh Köztársaság, Franciaország, Görögország, Hollandia, Izland, Lengyelország, Lettország, Magyarország, Németország, Olaszország, Portugália, Szlovénia és Spanyolország.
Bővebb információ angol nyelven az Európai Kiváló Online Gyermektartalom Díj (European Award for Quality Online Content for Children) versenyről annak hivatalos weboldalán található:
http://ec.europa.eu/information_society/activities/sip/events/competition/index_en.htm
Kapcsolódó dokumentumok:
Disclaimer for European Award for Quality Online Content for Children
Forrás: MATISZ