Ami a rövid távot illeti az IDC azt jósolja, hogy 2022-ben 11,9 százalékkal kevesebb PC és táblagép talál új gazdára, mint 2021-ben. Így összesen 456,8 millió berendezést adhatnak el a gyártók és a forgalmazók. A 2023-as év sem ígér gyökeres változást ebben a piaci tendenciában, csak a visszaesés tempója enyhül. Az informatikai tanácsadó vállalat Worldwide Quarterly Personal Computing Device Tracker jelentése szerint a PC-k értékesítése 5.6 százalékkal, 281 millió darabra, a táblakomputereké 6,7 százalékkal, 148 millió darabra eshet vissza.
A jó hír a gyártóknak, hogy a két év csökkenése ellenére a koronavírus-járvány előttinél magasabb szinten maradnak az eladások. Az iparágnak szembe kell néznie a kedvezőtlen makrogazdasági környezettel, amely – főként az orosz-ukrán háború és az azzal összefüggő gazdasági szankciók miatt – visszavetette a világgazdaság növekedését. Emellett a magas infláció elnyeli a vásárlók szabadon, ezen belül számítástechnikai eszközökre elkölthető jövedelmének jelentős részét. Rontja az eladók pozícióját, hogy jelentős készletek halmozódtak fel a kereskedelmi csatornákban és a legnagyobb felvevőpiacok hosszú idő óta érettnek tekinthetők, azaz jól ellátottak asztali, hordozható és tabletekből.
Csak kétéves távlatban várható javulás
Az IDC a következő öt évre is viszonylag pesszimista előrejelzést ad. E szerint mindkét számítógépfajta piaca gyengén teljesít majd, ezen belül a PC-k eladása kevésbé rosszul, a táblagépeké valamivel rosszabbul alakulhat. Az informatikai tanácsadó cég szerint a PC-k eladása középtávon az összesített éves növekedési ütemet (compound annual growth rate, CAGR) tekintve egy százalékkal zsugorodhat, míg a táblagépeké 1,7 százalékos mínuszt szenvedhet el.
Mind a PC-k, mind a táblagépek piacán nehéz idők járnak a gyártókra és a kereskedőkre, nem csupán az eladott darabszámok csökkennek, hanem az átlagos értékesítési árak is – mondta Jitesh Ubrani, az IDC Mobility and Consumer Device Trackers jelentését készítő csoport kutatási vezetője. (Ez az összesítés 90 ország adatainak elemzésén alapul.) A felhalmozott készletek mind az úgynevezett OEM gyártókat, mind a kereskedőket árcsökkentésre kényszerítik mindaddig, amíg a világgazdaság gyengélkedni fog. A termékösszetételben folytatódik a prémium szegmens visszaszorulása a közepes minőségű termékek súlyának növekedése mellett. A piaci szegmenseket vizsgálva az IDC azt jósolja, hogy 2023-ban elsősorban a magánfogyasztók vásárlásai esnek vissza, miközben az oktatási intézmények és az üzleti felhasználók kereslete is csökken.
Ugyanakkor főként vállalati értékesítésekben 2024 már pozitív változásokat hozhat. Ezt a gazdasági növekedés erősödése és a Windows 11 operációs rendszer használatának terjedése ösztönözheti – mondta Linn Huang, az IDC Devices & Displays részlegének kutatási vezetőhelyettese.
Robbantanak a táblagépek
A következő szűk egy évtized a táblakomputerek előrenyomulását hozhatja – ez viszont már a Tablet PC Market Research, 2031 jelentésből derül ki. A prognózis szerint a táblagépek értékesítése a 2021-es 70,72 millió darabról 2031-re 325,15 millió darabra ugorhat, ami 16,7 százalékos összesített éves növekedési üzemnek felel meg 2022 és 2031 között. A magyarázat a pandémiában keresendő: az otthoni bezártságra ítélt emberek felfedezték a laptopok mellett jól használható táblagépeket. A vállalatok digitális átállásának is hasznos eszközei lehetnek a laptopoknál kisebb, érintőképernyős eszközök. Az előrejelzés szerint várhatóan megmarad az Android operációs rendszer dominanciája ebben a piaci szegmensben. Emellett szól, hogy a géptípusok széles skáláján fut, olcsóbb, mint nagy versenytársa, az Apple iOS rendszere és a világ szegényebb országainak fogyasztói is megengedhetik a használatát maguknak. Ugyanakkor az iOS várhatóan nagyobb növekedést ér el 2031-ig, mint versenytársa.
Hasonló változatlanságot, illetve változást várhatunk a felhasználókat tekintve. Továbbra is a háztartások adják majd a legnagyobb vásárlói csoportot, ugyanakkor az üzleti vállalkozások táblagép-vásárlásai bővülnek majd gyorsabb tempóban. Régiók szerint vizsgálva az ázsiai-csendes-óceáni térség viheti majd a prímet, ahol a távmunka terjedése és az online oktatás bővülése kedvez a táblagépek használatának. Emellett Észak-Amerikában is jelentős növekedés várható a következő egy évtizedben. Ott az új, illetve felfrissített lehetőségek, technológiák ösztönzik majd a táblakomputerek értékesítésének bővülését. Az iOS-t futtató gépek terjedése és az árcsökkenés is erősítheti a táblagépek piacát ebben a régióban.