A Science NO Fiction Tudományfesztivált a National Instruments a Virtuális Műszerezésért Alapítvány harmadik éve nagy sikerrel rendezi meg Debrecenben. Az FLL versenyek minden évben részét képezték a Tudományfesztiválnak, így ezt a hagyományt követi 2018-ban a FIRST LEGO League Open Invitational Central Europe verseny. A rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón Ábrahám László, a National Instruments a Virtuális Műszerezésért Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, hogy az alapítvány kezdeményezésére 2016-ban rendezték meg először a nemzetközi robotika versennyel együtt a nagyközönségnek szóló tudományfesztivált. A kezdeményezés sikerét mutatja, hogy ezt a tematikát a német HANDS on TECHNOLOGY e.V. is átvette, illetve Debrecenben az elmúlt két évben több, mint 10 000 látogató vett részt a programsorozaton. A szakember kiemelte, hogy az ilyen típusú megmérettetés jelentőségét az adja, hogy a 10-16 éves korosztály is élményszerűen sajátíthatja el a digitális írás- és olvasástudást, és ez meghatározó lehet a későbbi pályaválasztásban. Külön megköszönte Debrecen városának a program megrendezéséhez nyújtott 10 millió forint értékű szolgáltatási támogatását.
Papp László, Debrecen polgármestere hangsúlyozta, hogy a város számára kiemelt szempont, hogy rendszeresen otthont adjon az innovációhoz és a technológiai szektorhoz köthető, nemzetközi színvonalú eseményeknek. Ezért Debrecen gazdasági érdeke, hogy az itt működő cégek ne ütközzenek munkaerő korlátokba, és létkérdés, hogy minél hatékonyabb legyen a műszaki pályák népszerűsítése. A város innovációs szerepkörének erősítésében stratégiai partner az NI Hungary Kft., továbbá az Agóra Tudományos Élményközpont munkája is nagyban elősegíti a természettudományok világának népszerűsítését.
Boda Piroska, az NI Hungary Kft. Kommunikációs és rendezvényszervező csoportjának vezető munkatársa ismertette, hogy az FLL döntőre 67 csapat érkezik a világ közel 40 országából több, mint 600 résztvevőt összehozva egy helyen. A látogatók izgalmas pillanatokat élhetnek majd át a Főnix Csarnokban május 17–19. között, amikor a tehetséges fiatalok a versenyen bemutatják majd robotépítő, programozó és problémamegoldó készségüket a hidrodinamika témájában. A Science NO Fiction 3.0 Tudományfesztivál pedig május 18–19. között várja az érdeklődőket a Kölcsey Központban, ahol az előző évhez képest másfélszeresére nőtt a kiállítók száma. A színpadon előadást tart majd többek között Farkas Bertalan űrhajós, a gyerekek megcsodálhatják a Tesla önvezető autóját, a LEGO robotkutyát és kipróbálhatják az Agóra és a Logiscool interaktív játékait is.