Na, ha valamivel manapság meg lehet lódítani az indulatcunamit, az egy olyan kérdés, mint a „mit jelent neked a nemzet szó”, és ezzel Kacsóh Dániel, a Mandiner főszerkesztő-helyettese is bizonyára tisztában lehetett, amikor indításként nekiszegezte Puzsér Róbertnek és Huth Gergelynek. Előbbi váratlan szordínóval kezdett: „egyrészt a magyar jövőt, másrészt a magyar jelent”. Innentől azonban nem volt megállás, repkedtek az egészségügy és az oktatási szektor lerohasztásának rémképei, kisgrófózás és tóthgabizás adta meg az alaphangulatot. „Pedig a fogalom kéne, hogy jelentsen valamit – zárta a publicista. – Azt, hogy befektetünk az országba és a magyar társadalom következő nemzedékeibe. Itt azonban most az aktuális ciklusokra tervezés és a hűséges klientúra pénzelése a nagy koncepció.”
Kacsóh arra volt kíváncsi, hogy vajon Huthnak is ezt jelenti-e a nemzeti. Hát egyet tippelhetnek… Bár a PestiSrácok főszerkesztője megpróbálta higgadtan megvilágítani álláspontját azzal, hogy a nemzetbe mindenki beletartozik, aki magyar, a nemzeti pedig egy olyan áramlatot, habitust, értékrendet jelent, ami ennek a nemzetnek a boldogulását minden másnál előbbre helyezi, és itt bárki hozzáférhet a közpénzekhez, még Puzsér Róbert is…, egy jól irányzott guruló dollár szimbólummal mégis sikerült pár kakaónyival feljebb tolni a beszélgetés hangerejét.
Innentől kezdve a szarkazmus jó időre letarolta a színpadot. Puzsér számonkérte Huthot, hogy felé „böködött a fejével” a dollárok emlegetésekor, Huth erre azzal válaszolt, hogy bizony részesül a NER áldásaiból Puzsér, aki nem meglepő módon ezt azonnal kikérte magának és egyúttal azoknak is, akik – figyelem, szarkazmus! – felháborító módon mások által finanszírozva, a kormányzó párttal párhuzamosan próbálták multimarketinges eszközökkel mosni a választók agyát.
Olyan hirtelen, hogy a ringen kívüli résztvevők talán meg se tudták mondani, hogyan, szóba jött egy újabb zászlórúdra tűzhető fogalom: maga a bűvös demokrácia. Puzsér kérdőre vonta vitapartnerét, hogy miért emlegeti többedjére is a demokráciát, amikor „Magyarországnak összesen két törvénye van, minden más alakoskodás: ami Orbán Viktort érdekli, arról ő dönt, ami meg nem érdekli, arról az dönt, akire Orbán Viktor rámutat. Ezt úgy hívják, hogy feudális abszolutizmus! De miért kell ezt letagadni?” Innentől újdonsült oda-vissza személyeskedés következett, ezzel talán nem untatnánk az olvasót, majd Kacsóh döntőbírói megjegyzése: „adjunk esélyt Gergőnek, hogy megfejtse, miért nem királyság Magyarország”.
Huth meglátása szerint azt ne nevezzük feudális abszolutizmusnak, hogy az Orbán-kormány megalapozottan igyekszik helyreállítani 1000 éves tradícióinkat. Itt most címszavakba próbálunk sűríteni egy stand-uppal is felérő intermezzot, abban bízva, hogy így is kiderül, kihez melyik poszt vagy riposzt tartozik. „A Parlament Pesten van, a kormányzás Budán, ez régi hagyomány, a Karmelita berendezése pedig puritán.” „Nekem is ez jutott eszembe. Ahogy az ember kimegy a teraszra, ott hever előtte a város, az olyan puritán...”
Huth Gergely meglátása szerint a kétharmadnak nagyon komoly oka van: az 1994-es és 2002-es kommunista restauráció. „A visszatérő diktatúrával szemben állt fel egy kemény, jobboldali, kicsit centrista blokk, amely azóta folyamatosan kétharmadot tud szerezni. A magyarországinál kevés tisztább választási rendszer van, az pedig egész egyszerűen nem igaz, hogy Orbán egyszemélyben dönt mindenről. 2010 óta nagyon sokat változott a Fidesz-KDNP, belső érdekek, értékviták vannak. A hatalmi gépezet állandóan formálódik.”
Amikor Huth azt ecseteli, hogy 2022-ben szerinte polgári-liberális fordulat történt a kormányzópártban, arra azért Puzsér sem állja meg, hogy ne szakítsa újra félbe (pedig neki legyen mondva, most percekig bírta). „Miben körvonalazódik ez a liberális fordulat? A Moszkvával kötött szövetségben? És egyáltalán, hogy mondhatod, hogy a jelen rendszernek és az ehhez tartozó választási törvénynek nincsen párja Európában, amikor szemmel jól láthatóan van megbillentve a csocsóasztal?”
Huth szerint ezek Puzsér rögeszméi, aki egyébként is az imént legitimálta a módszert, hogy nemzetközi erők nagy adományokkal avatkoznak be helyi politikákba, aminek eredményeképpen Lengyelországban például éppen most dőlt meg egy hosszú ideje tartó nemzeti-konzervatív kormányzás. Puzsér azonnal ellenkezik, szerinte azért vesztett a lengyel kormány, mert nekik még vannak elveik, nem az alapján kormányoztak, hogy az emberek igényeit mérték fel folyamatosan. „A lengyel nemzeti radikálisok speciel gondoltak valamit a világról, például egy nagyon durva abortusz-törvényt, mert ők tényleg nemzeti radikálisok és keresztény fundamentalisták, ellentétben a Fidesz semmizmusával.”
Huth ezen a ponton már igazán hitetlen dühbe gurul (jó, hát nem most először), és felteszi a kérdést, ki az az ember Puzsér szerint a magyar politikai életből, aki elvi alapon politizálna. Puzsér szintén cseppet sem higgadt válasza erre az, hogy a magyar politikából a kicsit is tehetségeseket Orbán már mind messzire űzte vagy leigazolta. Ismét egy kis intermezzo következik. Méghozzá Gyurcsány Ferencről, aki vagy azzal váltja meg a képviselői státuszát, hogy továbbra is szolgáltatja Orbán Viktornak a témát, vagy saját jogán tud politizálni, mert Magyarországon igény van a posztkomcsi gondolatokra. Ha Gyurcsány Ferenc ideje még nem is, a beszélgetésre szánt percek száma ezen a ponton rohamosan csökken.
Csavaros kis zárókérdést kapnak a felek: Puzsérnak színt kell vallania arról, mi az, amit 13 év alatt mégiscsak köszönhetünk szerinte a rendszernek, Huth pedig kritikát kell gyakoroljon a NER-en. „Hát, kezdjed te, én erre nem tudok válaszolni” – szóval a vita végére oda is elérünk, hogy egy felvetés Puzsérba fojtsa a szót. Huth két példát is hoz, egyrészt nem kellett volna visszafizetni az emberek személyi jövedelemadóját, mert most baromira hiányzik az államkasszából, másrészt Simicska Lajost, aki szerinte érdemtelenül építhetett kizárólagos médiahálózatot az országban. Puzsér oldaláról végül megmaradunk abban – apró feltétellel, mert véleménye szerint ez is csak a Covid miatt következett be – hogy az orvosbéremelés tulajdonképpen jó döntés volt.
A felek szétszélednek, mi pedig felajzva távozunk a teremből, azon morfondírozva, hogy akkor most tulajdonképpen van-e ebben az egészben rendszer.
