Elhangzott, hogy Kínában immár négymillió weboldal működik, és 1,3 milliárd ember használ mobiltelefont, akik közül 500 millióan mobilinterneteznek. Az e-kereskedelem évente csaknem 30 százalékkal bővül.
A kínai internetszabályozás atyjaként is emlegetett vezető azt hangoztatta, hogy az internet nemzetközi irányítását, kormányzását úgy volna célszerű egységesíteni, hogy a megállapodást követően azon ne változtathassanak egyes országok, érdekcsoportok, vagy személyek. Az irányítást pedig átlátható módon, nyilvános és világos szabályok mentén kellene folytatni. Lu szerint e kérdésekben globális konszenzusra lenne szükség.
Lu Vej hangsúlyozta, hogy országában az elsődleges szabály az internet irányításában a kínai törvények tiszteletben tartása, ami egyszerre jelenti az ország (biztonságának), illetve a fogyasztók, felhasználók érdekeinek védelmét. Úgy vélte, a világhálónak "békésnek" kell lennie, nem adhat teret háborús uszításnak, vagy a terror népszerűsítésének. A biztonságot, vagyis a felhasználók adatainak védelmét ugyancsak fontosnak nevezte, ahogyan a világháló nyitottságát is, mondván: ha nem nyitott, akkor lényegében a funkciója kérdőjeleződik meg.
A nyilvános, élőben közvetített beszélgetésben résztvevő öt résztvevő és a moderátor közül négyen érkeztek az Egyesült Államokból és egy szakértő Nagy-Britanniából. Lu megállapításaira reagálva Fadi Chehadé, az ICANN amerikai internetvállalat vezérigazgatója úgy vélekedett, hogy a világ országai előtt álló aktuális kihívás az internet 21. századi irányítási modelljének a kialakítása. Ennek figyelembe kell vennie az internet, illetve az információk terjedésének rendkívüli gyorsaságát és az élet, agazdaság valamennyi területét, amelyre a világháló kihat.
"Ha nem lépünk közösen, és nem leszünk képesek együttesen megegyezni abban, hogy miként szabályozzuk az internetet, a világháló darabokra fog esni. És bár attól még működni fog, nehezebbé válik egy sor területen a hasznosítása" - jegyezte meg a szakember.
Az internet szabályok között tartását, a szabadság és a rend együttes érvényesülését szeretné a kínai állami internetfelügyelet miniszteri rangú vezetője, Lu Vej, aki a pénteken véget ért tiencsini világgazdasági fórum egyik szakmai paneljében fejtette ki véleményét a kérdésben. Lu a nemzetközi szabályoknak és az egyes országok törvényeinek egyfajta integrációjáért emelt szót, és olyan összehangolt irányítást sürgetett, amely - mint utalt rá - a nemzetközi és a helyi biztonsághoz hasonlóan egymásra épül. Lu az internet technológiai hátterének fejlesztésével párhuzamosan a kontroll lehetőségének beépítését szorgalmazta, és egy hasonlattal élve utalt rá, "egy autó sem képzelhető el fék nélkül".