Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a weboldal működésének biztosítása, látogatóinak magasabb szintű kiszolgálása, látogatottsági statisztikák készítése, illetve marketing tevékenységünk támogatása érdekében cookie-kat alkalmazunk. Az Elfogadom gomb megnyomásával Ön hozzájárulását adja a cookie-k, alábbi linken elérhető tájékoztatóban foglaltak szerinti, kezeléséhez.
Elfogadom
Nem fogadom el
2014.08.10

Az emberi agyat másolja az IBM új csipje

Három évvel az első prototípus bemutatása után az IBM bejelentette, hogy újabb mérföldkőhöz érkezett az emberi agyat másoló csip fejlesztésében. A TrueNorth névre keresztelt lapka több mint ötmilliárd tranzisztorral szimulálja egymillió neuron és 256 millió szinapszis működését, mindehhez pedig alig igényel több energiát hetven miliwattóránál. A rendszer legfontosabb előnye, hogy párhuzamosan gyűjt és dolgoz fel adatokat, integrálva a memória és a processzor funkcióit.

A hagyományos készülékek – legyen szó számítógépekről vagy okostelefonokról – már Neumann óta ugyanazon az elven működnek, vagyis különálló memóriából, feldolgozó és tárolóegységből, illetve be- és kimeneti eszközökből állnak. Dharmendra Modha, a fejlesztőcsoport vezetője szerint ez a felépítés olyan működést eredményez, ami leginkább az agy bal féltekében végbemenő gyors, de szekvenciális számításokhoz hasonlítható. Az IBM célja ugyanakkor, hogy új eszközükkel a jobb agyfélteke működését szimulálják.

A tesztek során a TrueNorth egy összetett képfelismerési feladatot teljesített: a csip által vezérelt számítógépnek járókelőket, bicikliseket, személyautókat és más járműveket kellett felismernie a betáplált fotókon. Modha szerint az eredmények roppant meggyőzőek voltak, és a hibavadászatért felajánlott ezerdolláros pezsgő ellenére munkatársai sem találtak fogást a TrueNorth-on.

Bár a csip teljesítménye már önmagában is meghaladja a hagyományos processzorokét, a TrueNorth lapkák akár össze is kapcsolhatók egymással egy speciális alaplapon. Az így kapott teljesítmény mintegy 16 millió neuron működését szimulálja – Modha szerint ezt az eredményt csak egy kisebb szerverpark tudná reprodukálni.

A fokozott hatékonyság ugyanakkor nem jár mértéktelen energiaéhséggel, mi több, a TrueNorth körülbelül annyi energiát fogyaszt, mint egy átlagos hallókészülék. Az alacsony működési költség mellett ez azt is jelenti, hogy a csip jóval kevesebb hőt termel, mint a hagyományos processzorok.

Következő esemény
2024.06.06 12:04
Következő esemény
2024.10.15 09:15