A tisztán érkező 300 milliárd forinton kívül még egyéb források is érkeznek közvetlenül és közvetve az informatikai szektorba – mondta Dr. Solymár Károly Balázs az Infotér 2013-as balatonfüredi konferenciáján. Előzetes számítások alapján az összeg így elérheti a 400-450 milliárd forintot is. Az infokommunikációért felelős helyettes államtitkár ezen kívül arról is beszélt, hogy a jövőben is nagy hangsúlyt kell fektetni az informatikai infrastruktúra kiépítésére, hiszen a megvalósítandó cél nem más, minthogy Magyarországon minél szélesebb körnek legyen lehetősége és tudjon is internetet használni.