Az ITBN rendezvényeire érkező vendégek száma már tavaly előtt is meghaladta a 2000-et, azóta pedig csak emelkedett a részvételi arány. A nagy érdeklődés annak is köszönhető, hogy a szervezők igyekeznek mindig a legaktuálisabb problémákkal foglalkozni az internetbiztonság témáján belül. A résztvevők idén is céges prezentációk keretében, illetve kötetlenebb formájú, interaktív workshopokon informálódhattak az újdonságokról a kibervédelem, a szoftverbiztonság, vagy épp az üzleti hírszerzés területén. A főszervező Keleti Arthur szerint a rendezvény egyik leglényegesebb oldala mégis az, hogy a szakértők kötetlenül tudnak egymással beszélgetni, hiszen a szakmai eszmecsere az alapja a kiberbiztonság kiteljesedésének.