Jótékonysági árverést tartottak a 2011. novemberi Infotér konferencián. A Magyar Kézilabda Szövetség által felajánlott, dedikált labdára és mezre lehetett licitálni. A befolyt összegből a magyar kézilabda utánpótlás-nevelést, valamint a Balázs atya nevével fémjelzett Budapesti Egyetemi Lelkészségi Alapítványt támogatták. Az árverés nyertese a Zalaszám Informatikai Zrt. lett. Soltész Attila, az Informatika a Társadalomért Egyesület elnöke az árveréssel kapcsolatban elmondta, hogy a konferencián több ezren vettek részt, a piac mellett a közigazgatás szereplői közül is sokan jelen voltak, ezért szerették volna „belecsempészni” az emberi oldalt is, és valami plusz értéket adni a látogatóknak.