Az IT Business “Új gazdálkodási rend a közigazgatásban” elnevezésű, nagy érdeklődést kiváltó rendezvényének első előadását Vályi-Nagy Vilmos, infokommunikációért felelős államtitkár tartotta. Előadásában egyebek mellett az infrastruktúrafejlesztés elmúlt két évének sikereiről beszélt, mely szerint két fontos célkitűzést valósítottak meg: a hálózati eszközpark és a telefónia fejlesztését. Ez utóbbi központosításával összesen nagyjából 3 és fél milliárd Forint éves megtakarítást sikerült elérni. Egy éven belül pedig a tervek szerint sor kerül az okmányirodák, járási hivatalok teljes eszköztárának lecserélése, modernizálására is.