A szervezők felhívása:
A mozgás alapigény, egész életünket végigkíséri. Az igény nem változik, csak formájában alakul át. És ez egy nagy bölcselet! Még szerencse, hogy egy érett menedzser mozgásigénye nem azonos egy újszülöttével! Bár ha belegondolunk, néha menedzserként "kézzel-lábbal" próbáljuk megértetni magunkat a nagyvilággal, és olykor sikertelenül. Márpedig egy "akaratos" újszülött eléri céljait, nem igaz?
A mozgás szabadságának biztosítása alapelvárás az ict-piac szereplőitől. A szabadság egyik legfontosabb eleme a mozgás, amelyről menedzserként sem vagyunk hajlandóak lemondani. Ma már nem elfogadható, hogy egy-egy nem irodában töltött pillanat, óra miatt ne tudjunk egy fontos döntésről, és emiatt esetleg lépéshátrányba kerüljünk. Nagyon határozottak, nagyon konzekvensek vagyunk ezen a téren! Persze, most már könnyű, most már megtehetjük, nem igaz?
Nem véletlen, hogy a mobilitás szükségessége mellett érvelünk. És az sem véletlen, hogy a hagyományteremtő szándékkal most útjára induló Business & Technology konferenciánkon, illetve az ahhoz kapcsolódó, Born to be Mobile! kiállításon központi szerephez jutnak majd a legújabb, a mozgás szabadságát biztosító technológiák, termékek és szolgáltatások, amelyek mind alapvetően befolyásolják üzleti sikerünket. És ki ne akarna 2011-ben is sikeres lenni az üzletben, nem igaz?
A Business & Technology konferenciasorozat hiányérzetek alapján ihletődött az IVSZ és az itbusiness közös platformján,
» mert jelenleg nincs Magyarországon monumentális felhasználói konferencia,
» mert jelenleg nincs Magyarországon ict-kiállítás sem,
» mert jelenleg nincs a felhasználókat, a vevőket fókuszba helyező konferencia és kiállítás együtt hazánkban.
Ezért úgy gondoljuk, hogy a hiánypótló konferenciával egybekötött több mint 250 nm-en megrendezendő Business & Technology 2011 igazi ötleteket, megoldásokat, segítséget ad a résztvevők számára a jelen és a jövő technológiai kérdéseivel kapcsolatban.
Pályázati felhívás előadás tartására
Forrás: www.businessandtechnology.eu