A miniszterelnöki biztos az internet köznevelésben betöltött jelenlegi és lehetséges jövőbeni szerepéről a szakmai szervezetekkel történő egyeztetést követő sajtótájékoztatón elmondta: a stratégia kiterjedne a digitális tananyag-fejlesztésre, valamint hangsúlyosan szólna a pedagógusok digitális készségeinek erősítéséről. Emellett foglalkozna azzal is, hogyan lehet az informatikatanárok létszámát növelni, hiszen pedagógushiány kezd kialakulni. A stratégia részét képezné továbbá a köznevelési intézmények nélkülözhetetlen infrastrukturális és technikai feltételeinek fejlesztése.
Deutsch Tamás szerint olyan stratégiára van szükség, amellyel 3-5 év alatt a magyar köznevelési rendszer digitális átalakulása megtörténik, és a digitális kompetenciák elsajátításában komoly eredményt lehet elérni. Az a cél, hogy a köznevelési rendszerből kikerülő gyermekek megfelelő digitális tudással bírjanak – rögzítette.
Bánhidi Sándorné, az Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesületének főtitkára kiemelte: kezdettől fogva részt vesznek a konzultációban, és erre biztattak mindenkit. Szavai szerint a jövőre nézve fontos, hogy a pedagógusok képzését előtérbe helyezzék. Jelezte: jelenleg is részt vesznek a tanárok továbbképzését célzó uniós projektekben, és ezt szeretnék tenni a jövőben is.
A jövő magyar gazdaságának egyik motorját a digitális gazdaság jelenti – emelte ki az InternetKon vezetője, kitérve arra, hogy a digitális gazdaság a GDP 21-22 százalékát, az export 8 százalékát állítja elő, és a foglalkoztatottak 15 százaléka e területen dolgozik.
Fontosnak nevezte azt is, hogy olyan digitális kompetenciák birtokában legyen a felnövekvő nemzedék, amelyek a munkavállalás, az ügyek intézése, az egészségügyi szolgáltatások igénybevétele szempontjából fontosak. Szakértők egyértelmű véleménye szerint a két legfontosabb területe az internetfejlesztésnek a használatot, elérhetőséget lehetővé tévő lépések mellett a köznevelési rendszer átalakításával a digitális kompetenciák erősítése – közölte Deutsch Tamás.
A miniszterelnöki biztos megerősítette, hogy november közepén terjeszti a kormány elé az internetről és a digitális fejlesztésekről szóló nemzeti konzultáció során az állampolgárok észrevételei és indítványai alapján kidolgozott döntési javaslatcsomagot.