Kiemelkedő a közép-magyarországi régió szerepe, a kkv szektorban foglalkoztatottak számának csaknem felét teszik ki a Budapesten, illetve Pest megyében dolgozók.
A kkv szektoron belül a legtöbben, 12 százaléknyian a kiskereskedelemben dolgoznak, 9 százalék a nagykereskedelemben, 8 százalék az ingatlanügy területén és 5 százalék a speciális szaképítésben. Emellett nagyobb számban biztosít munkát a vendéglátás, az üzletvezetés és vezetői tanácsadás, a gépjármű és motorkerékpár kereskedelem, illetve javítás, valamint a jogi, számviteli, adószakértői tevékenység, a humán-egészségügyi ellátás és az információ-technológiai szolgáltatás.
A Magyar Telekom mellett a kezdeményezés mellé állt az UniCredit Bank is, azzal a céllal, hogy átláthatóbbá és tervezhetőbbé tegye a kkv-k számára a mindennapi pénzügyi kérdéseket. Az eseményen részt vesznek az Opten céginformációs cég szakértői is, akik beavatják a résztvevőket a kockázatos partnerek és kintlévőségek elkerülésének technikájába.
A Magyar Telekom ingyenes IT szakmai továbbképzés tart, ahol személyre szabott üzleti tanácsadáson vehetnek részt a mikro-, kis-, és középvállalkozók - közölte a szervező cég. Az Üzleti Tanácsadó Klubot november 30-án rendezik meg Budapesten, a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A tájékoztatás szerint a kkv szektor szerepe továbbra is rendkívül hangsúlyos a hazai gazdasági életben, a vállalkozások 99,6 százaléka kis- és középvállalkozásnak minősül, amelyek több mint 2 millió ember számára biztosítanak munkát. Az elmúlt egy évben a szektor csaknem 18 ezer vállalkozással bővült, amelyek 42 ezer új munkahelyet teremtettek.