A beruházás jelentőségét emeli, hogy Miskolc mellett, Gönc a másik olyan járás, ahol két Kormányablak is működik – tette hozzá a hivatalvezető. Ez a lépés azért is olyan kiemelkedő, mert eddig Abaújszántón még Okmányiroda sem volt, most pedig uniós és hazai forrásból megvalósult a beruházás.
Tóthné Kotány Beáta elmondta még, hogy a fejlesztések nem érnek véget a térségben, hiszen megújul a Foglalkoztatási Osztály épülete is, és dolgoznak a közlekedés összehangolásán is. Demeter Ervin, Borsod-Abaúj-Zemplén megye kormánymegbízottja elmondta, hogy komoly mérföldkő a több mint 400 ügy kezelésére alkalmas Kormányablak- hálózat kialakítása, mely 2015 év végére be is fejeződik. Hosszú évek küzdelmes munkájának nevezte a Kormányablak megnyitását Sáfián Ádám polgármester, majd hozzátette, hogy a beruházás hozzájárul Abaújszántó pozíciójának megerősítéséhez.
Az EKOP-1.2.26-2013-2013-0001 kiemelt projekt és a járási hivatalok integrálása a kormányhivatalok ügyfélszolgálati rendszerébe EKOP 2.1.23-2013-2013-0001 kiemelt projekt eredményeként megtörtént az informatikai infrastruktúra fejlesztése, melynek keretében három új Front Office munkaállomást alakítottak ki, az elavult informatikai eszközöket pedig korszerűekre cserélték. Egységes ügyfélhívó rendszer került kialakításra, valamint rendelkezésre áll egy Munkafolyamat Kezelő Rendszer, az ügyintézők számára.
Megkezdte működését az abaújszántói kormányablak. Az új integrált kormányzati ügyfélszolgálat, az Abaújszántó, és vonzáskörzetébe tartozó településeken élő polgárok, gyors és hatékony ügyintézését szolgálja. A fejlesztés célja, hogy egy helyen, mindenki egyenlő eséllyel férhessen hozzá a közigazgatás szolgáltatásaihoz. A Gönci Járási Hivatal életében újabb fordulat következett be, az abaújszántói kormányablak megnyitásával – kezdte köszöntőjét Tóthné Kotány Beáta, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Gönci Járási Hivatalának vezetője. Az Abaújszántói Kormányablak megnyitását, a járási székhelytől való távolság indokolta.