A kártyás fizetésnek ezen módját először a Díjbeszedő Holding alkalmazta Magyarországon - nyilatkozta a Híradónak Papp Tibor, a cég informatikai igazgatója. Hozzátette: a tranzakció sikeresen végig tud menni úgy, hogy az adatok nem is jutnak el a számlakibocsátóhoz vagy az internetes kereskedőhöz, mert azokat csak a saját mobilba kell beírni. Ezután lehet használni a QR-kódot a fizetéshez.
Az egyik legnagyobb kábelszolgáltatónál is lehet mobilalkalmazással fizetni, az okostelefonok terjedésével egyre többen élnek a lehetőséggel. Szűcs László, a UPC kommunikációs igazgatója szerint ha egyre több újszerű lehetőséget kínálnak az embereknek, azzal megkönnyíthetik a választás lehetőségét.
Egy átlagos magyarországi szolgáltató ügyfeleinek 70 százaléka még mindig sárga csekken fizeti a számláját. Hevesi Sándor, a Szegedi Vízművek Zrt. gazdasági igazgatója elmondta: a társaság a QR-kódot október hónaptól tünteti fel a vízdíj számlákon azzal a céllal, hogy a csekkes fizetést használó fogyasztók a számláikat sorbanállás nélkül, otthonról ki tudják egyenlíteni.
Becslések szerint a következő egy évben jelentősen nőni fog azoknak a száma, akik QR-kód segítségével akarnak majd fizetni.