Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a weboldal működésének biztosítása, látogatóinak magasabb szintű kiszolgálása, látogatottsági statisztikák készítése, illetve marketing tevékenységünk támogatása érdekében cookie-kat alkalmazunk. Az Elfogadom gomb megnyomásával Ön hozzájárulását adja a cookie-k, alábbi linken elérhető tájékoztatóban foglaltak szerinti, kezeléséhez.
Elfogadom
Nem fogadom el
2012.12.21

Elhunyt Kovács Győző, a magyar számítástechnikai történetének legendás alakja

Kedden elhunyt Kovács Győző, a magyar számítástechnikai történelem egyik emblematikus, közismert alakja. Nevéhez fűződik többek között az első magyar számítógép, az M-3 megépítése, a Mikroszámítógép Magazin megalapítása és a magyar televízió TV-BASIC sorozatának elindítása is.

 Kovács Győző 1957-ben a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karán a gyengeáramú tagozaton végzett. Az egyetem elvégzése után az MTA Kibernetikai Kutató csoportjához került tudományos segédmunkatársnak. Dömölki Bálint mellett nagy szerepe volt az első magyar számítógép, az M-3-as létrehozásában. 1959-ben kinevezték az első magyarországi számítóközpont vezetőjének, 1964-ben pedig kulcsszerephez jutott az MTA URAL-számítógépének beüzemelésében.

Elhunyt Kovács Győző, a magyar számítástechnikai történetének legendás alakja

Forrás: www.prog.hu


 1975-1985 között a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság főtitkára, 1985-től 1990-ig, majd 1993-tól folyamatosan alelnöke volt. 1983-1990 között Könyves Tóth Pállal kettesben megalapították és szerkesztették az első havonta megjelenő számítástechnikai képes diáklapot, a Mikroszámítógép Magazint. 1984-ben megszervezte a Magyar Televízióban az első távtanulási tanfolyamot, a TV-BASIC-et, amelyen először lehetett távtanulási formában programozói képesítést szerezni.

 Kovács Győző Neumann János életének és munkásságának legalaposabb ismerője volt, aki számos konferenciát, versenyt és kiállítást szervezett a világhírű matematikus megismertetésére és emlékének ápolására. 79 évet élt.”

Következő esemény
2025.05.27 00:00