Az online közösségben Csin Huo-huo néven ismertté vált férfi mikroblogján 2012 decembere és 2013 augusztusa között több kínai közszereplőről terjesztett valótlanságot, de hírbe hozta a közlekedési minisztériumot is, egy ismert tábornokról, Luo Jüanról pedig azt terjesztette, hogy egy külföldi cégnek dolgozik. A fogyatékkal élők országos szövetségének vezetőjéről "megtudta", hogy japán állampolgár.
Az ügyészek szerint cselekedeteivel "súlyosan megsértette a társadalmi rendet", bűncselekményt követett el. A férfi azzal védekezett, kíváncsi volt, hogyan tud hozzászólásokat generálni, s miként reagálnak bejegyzéseire az online közösségben. Tárgyalásán bocsánatot kért azoktól, akiket megsértett.
A közbiztonsági minisztérium tavaly augusztusban adott ki figyelmeztetést, amely szerint felelősségre fogják vonni azokat, akik valótlanságokat, pletykákat terjesztenek az interneten, vagy alaptalanul megrágalmaznak másokat.
A vonatkozó szabályok szerint mindazok, akik álhíreket tesznek közzé, s bejegyzésüket több mint ötezren látták, illetve több mint ötszázszor továbbították, már bűncselekményt követnek el. A rágalmazók akár három év börtönre is ítélhetők.
A kiszabható legsúlyosabb büntetésre, három év börtönre ítélte a pekingi Csaojang kerületi bíróság azt a férfit, aki ellen először indítottak eljárást interneten terjesztett álhírek, illetve rágalmazás miatt. A csütörtökön kihirdetett ítélet indoklása szerint a 30 éves Csin Cse-huj két évet kapott rágalmazásért és egyet a rend megzavarásért. Ez volt az első eset, hogy valakit az interneten terjesztett álhírek, rágalmazó bejegyzések miatt ültettek a vádlottak padjára Kínában.