A Mobilitás és Multimédia Klaszter éves közgyűlésén új elnököt választott a szervezet 71 tagja. Az öt év után leköszönő Pukler Gábortól Jakab Roland, az Ericsson Magyarország vezérigazgató-helyettese veszi át az ország egyik legsikeresebb üzleti klaszterének vezetését. Az informatikus és politológus végzettségű Jakab elsődleges célja az, hogy a nehéz gazdasági helyzet ellenére tovább segítse az MMKlaszter hazai működését és nemzetközi tevékenységét. A szervezet célja, hogy közös projektek katalizálásával, innovációmenedzsmenttel és forrásszervezéssel segítse a tagok fejlesztéseinek piacra lépését. Az MMKlaszterben jelenleg is több tucat innovációs projekt megvalósítása zajlik 8 milliárd forintot meghaladó értékben.
“A gazdasági válság ugyan a piac minden területére rányomja a bélyegét, de azok a cégek, akik ebben a helyzetben el tudnak indulni, vagy talpon tudnak maradni, bizonyítják rátermettségüket. A magyar startup és IT ökoszisztéma számos olyan szereplővel bír, akik erre képesek, az ő támogatásukat tartom legfontosabb feladatomnak” – mondta el az új elnök.Jakab Roland 2000-ben csatlakozott az Ericssonhoz, ahol kezdetben stratégiai üzleti tanácsadói feladatokat látott el, majd mobil banki projektek vezetésével foglalkozott. Ezt követően a Multimédia termékek értékesítéséért volt felelős Magyarországon és Macedóniában. 2008-ban marketing és kommunikációs igazgatónak, majd vezérigazgató-helyettesnek nevezték ki. Informatikus és politológus diplomáit a Debreceni Egyetemen szerezte, ahol óraadóként jelenleg is tevékenykedik. Posztgraduális tanulmányokat Egyesült Államokbeli egyetemeken folytatott.

Mobilitás és Multimédia Klaszter