A tervek szerint már a nyárra létrejöhetne az az internetes bank, amely tőkéjének felét az állam, felét a civilek adnák. Az állami-civil bank megalapításával kapcsolatos feladatok ellátására a nemzetgazdasági miniszter Körtvélyessy László Andrást miniszteri biztossá nevezte ki. A becslések szerint a webbank hatmilliárd forintos alaptőkével jönne létre. Körtvélyessy László, a bankalapításért felelős miniszteri biztos közleménye szerint a bankot azután alapíthatják meg, hogy a nemzetgazdasági tárca elfogadta a társaság üzleti tervét, valamint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének is hozzá kell járulnia az új szereplő piacra lépéséhez.
Doubravszky György, a bank mögött álló Hiteltársulás civil mozgalom szervezője a közrádiónak elmondta: bár a webbank ötlete még 2011-ben merült fel, koncepciója ma sem változott, továbbra is a fő cél, hogy kedvező kondíciójú hiteleket szerezzen a devizahiteleseknek. Tavaly is hitelszűke volt, akik szerettek volna, a végtörlesztéshez nem kaptak ilyet, azóta pedig a helyzet még rosszabb, már nemcsak a magánszemélyek nem kapnak kölcsönt, de a cégek, önkormányzatok sem – érvelt a szervező.Jelen állás szerint egyébként a webbank jövő áprilisban indulna, hatmilliárdos alaptőkével, amelynek felét az állam adja, a fele pedig „civil” tőke, amely magánszemélyektől, vállalkozóktól, önkormányzatoktól is érkezhet, de az alapítók számítanak a külhoni magyarok támogatására is.