Orbán Viktor kormányfő Dr.Seszták Miklóst nemzeti fejlesztési miniszterré kívánja kinevezni javasolni az államfőnek - derül ki abból a levélből, amelyet a miniszterelnök küldött Kövér László házelnöknek a jelöltek parlamenti bizottsági meghallgatásával kapcsolatban. Orbán Viktor levelében kérte az Országgyűlés elnökének intézkedését, hogy a miniszterjelölteket - akiket a miniszterelnök javaslatára az államfő nevez ki tárcavezetőknek - a feladatkörük szerint hatáskörrel rendelkező parlamenti bizottságok meghallgassák.
A 46 éves kereszténydemokrata politikus 1968. október 31-én született Budapesten több gyermekes, keresztény, értelmiségi családban. Pályafutása Kisvárdáról indult édesapja görög katolikus lelkész volt a városban. A középiskolát az Esztergomi Ferences gimnáziumban végezte, majd az ELTE jogi karán szerzett diplomát. Jelenleg ügyvédként dolgozik. A KDNP frakció és a Fidesz országos választmányának is tagja. Seszták Miklós az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai bizottságának, ennek Informatikai és Távközlési albizottságának és a Fidesz Informatikai és Telekommunikációs Munkacsoportjának munkájában is aktívan részt vett. Emellett elnöke volt a Közbeszerzési és vállalkozásszabályozási albizottságnak is.
A szakember jogászként a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara választott bírájaként is dolgozott.