Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a weboldal működésének biztosítása, látogatóinak magasabb szintű kiszolgálása, látogatottsági statisztikák készítése, illetve marketing tevékenységünk támogatása érdekében cookie-kat alkalmazunk. Az Elfogadom gomb megnyomásával Ön hozzájárulását adja a cookie-k, alábbi linken elérhető tájékoztatóban foglaltak szerinti, kezeléséhez.
Elfogadom
Nem fogadom el
2013.02.25

e-Tanácsadók a TÁMOP 2.1.2 projektben

A TÁMOP 2.1.2. program sikerességének kulcsát jelentő eTanácsadói hálózatról nagyon kevés szó esik, pedig egy nagyon nagy elhivatottsággal rendelkező, egész országot lefedő hálózatról van szó, akik akár a legkisebb faluban lévő ePont-on is ott vannak. Kik is az eTanácsadók? Olyan emberekből áll, akik szem előtt tartják lakóhelyük szellemi gyarapodását, akik társadalmi elhívatottságot érző, valamint a lakóhelyüket ismerő, annak igényeit felismerő és szerető emberek közössége. Egy adott térségben élő eTanácsadók ismerik egymást, együtt szerveznek és eddig is szerveztek többféle képzést, előadást gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt – hoszzú évekig mindenfajta ellentételezés nélkül.

A TÁMOP 2.1.2. pályázat fő célja, hogy olyan területekre jusson el felnőtt képzés, melyekre útiköltség és a szervezéshez szükséges infrastruktúra hiánya miatt eddig egyáltalán vagy nagyon kevés lehetőség állt rendelkezésre. A pályázat koordinálói időben felismerték azt a lehetőséget, melyet az eTanácsadói hálózat nyújt az NT Kft. irányításával - akik az eTanácsadói hálózatot koordinálják. Az NT Kft felkészíti (jelenleg már közel 500 eTanácsadót felkészítésén van túl), az eTanácsadói hálózatot, hogy a TÁMOP 2.1.2. pályázat adta lehetőségeket minél hatékonyabban ismertessék a lakosság körében.

Mi is az eTanácsadók feladata a programban? Egyrészt informálni a lakosságot a pályázat adta lehetőségekről, minél több csatornán keresztül. Az eTanácsadók nagy része vidéki településről származik, ezáltal jobban ismerik a helyi adottságokat, pontosabban tudják meghatározni az érintettek körét, és hatékonyabb a kommunikációjuk, mint bármely más központi médián keresztül történő hirdetés alapján.

Mentorálási feladatokat látnak el, ami azt a célt szolgálja, hogy a felnőtt képzések megvalósulása minél sikeresebb legyen, vagyis olyan igényeket érjenek el, ami az adott térségnek és az ott élő embereknek szükséges. Emellett a résztvevőknek legyen kihez fordulni, amennyiben a képzéssel kapcsolatban bármilyen problémájuk adódik. Természetes az, hogy egy olyan pályázat során, melyben több mint 100 ezer ember érintett, egy adott központi telefonszám az érintettek problémáját nem fogja megoldani, ezt orvosolja ez a hálózat, mely személyes kapcsolatot biztosít a felnőtt képzésben részt vevők, valamint a pályázat sikerességért felelős konzorcium között.

Több visszajelzés érkezett azzal kapcsolatban, hogy az eTanácsadók a fent említett feladataik mellett ÖNKÉNTESEN részt vállalnak a felnőttképzési csoportok megszervezésében, amihez nagyon komoly szervezési és kommunikációs affinitás kell. Az európai szinten egyedülálló hálózat társadalmi hasznossága vitathatatlan. Az eTanácsadók segítségével a TÁMOP 2.1.2 projektben is a remények szerint minél több digitális írástudatlan teszi meg az első lépést az informatika világába, és minél többen lesznek képzett felhasználók.

Nagy Gabriella

Következő esemény
2023.10.17 10:00