Kódolj határok nélkül! – másodszor várták a programozó versenyre a diákokat

2021. május 20. csütörtök, 15:30
A középiskolás diákok mellett idén hazai és határon túli egyetemi hallgatók is összemérhették tudásukat a NISZ Zrt. és a Belügyminisztérium nyílt forráskódú programozó versenyén. A cél az volt, hogy a programozás iránt érdeklődő tanulók ezen a területen is bővítsék tudásukat, később pedig gyakornoki programokban kapjanak lehetőségeket, és kamatoztathassák a megtanultakat. A verseny részleteiről Szabó Dóra, a NISZ Zrt. igazgatója, és egyben a vetélkedő egyik ötletgazdája számolt be.

Twitter megosztás
Cikk nyomtatása